80-160 millió forint végkielégítést is kaphatnak a bezáró brüsszeli Audi-gyár dolgozói
75 éven át működött a Volkswagen-csoport belgiumi gyára.
75 éven át működött a Volkswagen-csoport belgiumi gyára.
Az ABT által kezelésbe vett SQ8 erősebb lett, mint a gyári RS Q8.
A rekorderős biturbó V8-as benzinmotorral szerelt RS Q8 performance alapára bőven 60 millió forint felett alakul.
Az Audi Q7 TFSI e quattro csúcsmodellje közel 500 lóerőt szabadít rá az aszfaltra.
Az új Audi Q8 TFSI e quattro nagy kapacitású akkumulátora 85 kilométeres elektromos hatótávolságot tesz lehetővé.
Az Audi elektromos SUV-jának limitált új kiadása igen komoly terepjáró képességekkel rendelkezik.
A négykarikás német márka felfrissített nagy szabadidő-autójának lézer fényforrása 70 km/h felett aktivizálódik.
A négykarikás SUV alig több, mint 3 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100 km/h-ra.
A komoly teljesítményű négykarikás SUV masszív ültetést és szélesítést kapott.
Az új Volkswagenek formatervéért a Bentley eddigi fődesignere lesz felelős.
Megérkeztek az első hivatalos gyári felvételek a négykarikás gyártó villanymotoros újdonságairól.
A bőven 800 lóerő feletti SUV-nak kevés igazi riválisa lehet a sebességkorlátozás nélküli német autópálya-szakaszokon.
A gigantikus és nem éppen könnyű SUV alig több mint 3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
A limitált szériás montsrum alig több mint 3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
Jelentős erősítőkúrán esett át az Audi legsportosabb Q8-as modellje.
Sok mindennek lehet nevezni ezt a sportos SUV-ot, visszafogott megjelenésűnek viszont egyáltalán nem.
A Manhart munkatársai több mint 200 lóerővel húzták feljebb a méretes német SUV teljesítményét.
A SUV, amelyet szakértő módon finomhangoltak, némi túlzással akár RS Q7-nek is nevezhető.
A német tuningcég munkatársai találtak még 140 eddig szunnyadó lóerőt a biturbó V8-as motorban.
A luxus SUV-t Olaszországban kötötték el.